- 1971 -

A Griffendél asztala tombolt. Ütemre tapsoltak, megállíthatatlanul.
A Teszlek Süveg egymás után nyolc elsős diákot osztott Griffendél Godrik házába.
- Griffendél! - hangzott ismét az érdes, mély hang. Immár kilencedszer. Zsinórban.
Őrjöngtek a vörös-aranyban lengő zászlók alatt.
- Bunda! - üvöltötte be valaki a Mardekár asztalától. A tanárok is nevetve, izgatottan csillogó szemmel nézték a szokatlan jelenséget, amelyre még nem volt példa a Roxfort évezredes történetében. A Griffendél házvezető tanára viccesen megjegyezte Dumbledore-nak, hogyha így haladnak, kér egy hosszabb asztalt.
De megtört a jég. A soron következő kislányt már a hugrabugosok üdvözölték. A Griffendél csalódottan jajdult fel. Nem számított, ez most már vitathatatlanul az ő estjük volt.
A ceremónia a szokásos szertartás szerint zajlott. A megszeppent elsősök közül kivált az, akit szólítottak, felült a háromlábú székre, majd megkönnyebbülten huppant le róla és szaladt a házának asztalához. Egyik a másik után.
Dumbledore homlokráncolva hajolt előre. Már a harmadik gyereknél látta úgy, hogy a hátán, a talárja kellős közepén mintha egy lyuk tátongana.
A két csínytevő elvegyült a szőke, barna, vörös, fekete, göndör, egyenes, hosszú és tüskés hajú megszeppent buksik között, és elégedetten vigyorgott egymásra. Egyikük, egy erős, izmos fiúgyerek göndör, fekete hajjal óvatosan a zsebébe csúsztatta a rozsdás ollót, és a talárja ujjába törölte elcsöppenni készülő orrát. A tanári asztalnál két fiatal professzornő már megállapította, hogy jól sikerült gyerek. Ha felnő, a nők a lábai előtt fognak heverni, az biztos. A jól sikerült gyerek barátja - akivel a Roxfort Expresszen kötött életre szóló szövetséget, - eközben ide-oda pörgette a pálcáját az ujjai között, de miután a többiek figyelmét inkább a beosztási ceremónia kötötte le és nem figyeltek a mutatványára, egykedvűen eltette a varázspálcáját. Megigazította a szemüvegét és unottan megdörzsölte a füle tövét. James Potternek hívták. Az ő haja is fekete volt, de barátjától eltérően olyan egyenes volt, akár a szög.

Ahogy haladt az idő, a felsőbb évesek moraja egyre erősödött; már nagyon unták a ceremóniát és inkább egymással beszélgettek. Megnyugodva konstatálták, hogy már csak három delikvens maradt. Már csak néhány perc a lakomáig!
Valóban, már csak három elsős maradt. Három fiúgyerek állt a diákseregnek háttal a tanárok asztala előtt. Mind a hárman fekete talárban, mind a hárman fekete hajjal. Az igazgató elgondolkodva nézte a kis varázslófiókákat. Az izmos, göndör hajú valószínűleg egy Black gyerek, az arcéle és az önelégült vigyor az arcán, ahogy azt a sápadt, vékony, felnőtt szemű fiút arrébb lökte - és a szemüveges barátját tolta középre, - erről árulkodott. A mágusok társadalma olyan kicsi volt, hogy mindenki ismerte a másikat, ha szegről-végről is. Az igazgató és a tanárok is sejtették, hogy mely családok adták az újabb nemzedék ifjú képviselőit.
- Perselus Piton! - szólította a ceremóniát levezető tanár a következő diákot.
Az igazgató nézte a gyereket, aki nagyra nyúlt léptekkel a székhez járult. Felült rá. A haja hátulnézetből még borzasztóbb volt. Úgy festett, mint aki nem volt megelégedve az anyja nyírta szabályos frizurával és saját maga ragadott ollót mérgében. Tükör nélkül.
Pontosan így történt. Az anya szerepét kivéve.
- Van vagy három forgója - jegyezte meg halkan a Dumbledore mellett ülő ezüstkék hajú professzornő.
Perselus fekete szembogarának lassú mozgása mutatta csak, ahogy szépen lassan a tekintete körbejárt a termen. Innen fentről a négy asztal minden diákja látszott. Olyan sokan voltak.
"A Mardekárba fogok kerülni" - mondta magában szokatlan magabiztossággal, és a helyet is kinézte magának az asztalnál, ahol ülni fog.
A fejébe nyomták a Süveget.
A Süveg azonban meg sem mukkant.
A tanári asztalnál valaki bort töltött. Köhögés. Halk zsibongás a diákok felől.
- Griffendél! - kiabálták a Griffendél asztalától.
Perselus lesújtó pillantást lövellt a hang irányába. Kikérte magának a feltételezést. Ő nem akar "oroszlánszagú Godrik" házába menni!
"Lám, lám..." - hallotta a Süveg hangját a fülében. Csak ő hallotta és senki más. - "Lám, lám..." - kezdte megint.
"Jó lenne, ha végre kinyögnéd, hogy Mardekár" - utasította magában Perselus a Süveget. - "Nem akarom, hogy mindenki engem lessen!" - nézett körbe türelmetlenül.
"Ritka, hogy egy tizenegy éves képes megnehezíteni azt, hogy beletekinthessek a szívébe, Perselus."
A fiú nem válaszolt, csak nézett előre, talán a cipője orra mozdult egy kicsit.
- Mardekár! - mondta ki végül hangosan a Süveg, és a fiú megkönnyebbülten, hátra sem nézve elfoglalta a kinézett helyet az asztalnál.