Reggel nagyon hirtelen ébredtem fel. Egy zaj csapta meg a fülemet. Villámgyorsan kipattantam az ágyból.

- Mi volt ez? - kérdezte riadtan, szinte egyszerre James és Peter.

- Gőzöm sincs. Egy pillanat! Hol van Remus?

Remus nem volt az ágyában. Gyorsan futottunk ki a hálóteremből és kinéztünk a folyosóra. Senki. Leszaladtunk a lépcsőn és elakadt a lélegzetünk, halottsápadtan néztünk a lépcső aljára.

- Úristen. Valaki segítsen... miket is beszélek... segítsetek... el kell vigyük a gyengélkedőre!!

James és Peter remegve bólintottak majd segítettek felemelni az ájult Remust. Akkor hirtelen nem érdekelt minket, hogy pizsamában vagyunk mindannyian, kimásztunk a portrélyukon és vittük barátunkat a gyengélkedőbe.

- Madam Pomfrey, kérem, segítsen!!

- Mi történt itt? Te jó ég!! Hozzák gyorsan!! Fektessék le az ágyba, mindjárt visszajövök!

Lefektettük Remust a legközelebbi ágyba. Óvatosan a feje alá nyomtam egy kispárnát, és ekkor valami forró dolgot éreztem a kezemen... ahogy kihúztam a feje alól, láttam, hogy véres. Úristen, ha valami baja lesz... azt nem élem túl.

Pár perc múlva visszatért Madam Pomfrey, két kezében orvosságokat tartva.

- Álljanak félre! A legjobb lesz, ha most kimennek. Majd szólok, ha bejöhetnek.

Egyikünk sem bírt megszólalni, így némán bólintottunk és kimentünk a gyengélkedőből. A folyosón várakoztunk, egyikünk sem szólt a másikhoz. Kb. negyedórányi várakozás után Dumbledore professzor közeledett felénk.

- Mi történt? Nem találjátok a Griffendél-tornyot? - kérdezte derűsen. Ekkor döbbentem rá, hogy pizsamában álldogálunk kint a folyosó közepén.

- Tudja professzor úr, Remust hoztuk ide. Valószínűleg leesett a lépcsőn, mert most nincs magánál és... - itt megakadt a szavam.

- Valóban? - kérdezte nyugodt hangon Dumbledore.

- Beverte a fejét. - azzal megmutattam neki a kezemet, ami még mindig véres volt. Dumbledore nem szólt semmit, arcán nem láttam aggodalmat, és mikor megszólalt, hangja is nyugodt volt.

- Értem. Azt hiszem, a legjobb lesz, ha ti most visszamentek a klubhelyiségetekbe és felöltöztök. Ha készen vagytok, visszajöhettek meglátogatni a barátotokat.

- Igen, professzor úr.

Így hát visszaindultunk a hetedik emeletre, a Kövér Dáma portréjához. Elmotyogtuk a jelszót és felcammogtunk a hálószobánkba.

Mind a négyen némán öltöztünk, de le mertem volna fogadni, hogy James és Peter agyában is ezernyi dolog motoszkál...

Viszonylag gyorsan sikerült felöltöznünk, és azon nyomban indultunk is a gyengélkedőre. Nemsokára megérkeztünk, és bekopogtunk az ajtón. Madam Pomfrey kisvártatva ajtót nyitott.

- Áh, maguk azok? Jöjjenek be egy kicsit!

Ezt nem kellett kétszer mondania. Már mentünk volna Remus felé, mert láttuk, hogy ébren van, de a javasasszony megállított bennünket.

- Várjanak!! Mondanom kell valamit!

Nagyott dobbant a szívem.

- Mi a baj?

Madam Pomfrey nem válaszolt rögtön. Láttam rajta, hogy keresi a megfelelő szavakat. De vajon mire...

- Nos... hogy is mondjam csak... aaa barátjuk...

- Igen?

- Valószínüleg leesett a lépcsőről, már ha igaz az, hogy a lépcső alján találtak rá...

- Persze, hogy ott...

- ...és beverte a fejét. Nem hittem volna, hogy ennyire súlyos az eset...

Magamban azt kívántam, hogy bökje már ki végre, amit akar... ami Remusszal történt.

- Látom, már mindenre gondolnak... Rendben.

Nagy levegőt vett.

- A barátjuk elvesztette az emlékezetét.

Tágra nyílt szemmel fordultam James és Peter felé. Ők hasonlóképpen néztek rám.

- Nem kell ennyire megijedniük, már volt dolgom néhány ilyen esettel... Jó néhánnyal. De ő más. Teljesen más eset...

- Hogy érti ezt? - kérdeztem riadtan.

- Hát... Az igazgató megengedte, hogy elmondjam... - mondta magának.

- Mit?

- A barátjuk egy... egy vérfarkas. - bökte ki végül. Megállt a beszédben és kérdőn nézett ránk. Nagy kő esett le a szívemről. Hát ez nem volt valami nagy titok...

- Igen, tudunk róla.

Madam Pomfrey-nak tágra nyílt a szeme.

- Valóban?? Létezne, hogy maguknak elárulta? Persze a legjobb barátai, de akkor is... az igazgató megtiltotta neki... Mindegy. Nem az én dolgom, hogy honnan tudták meg és most már legalább, hogy úgy mondjam, legálisan is tudják... Akkor bizonyára sejtik azt is, hogy ma éjjel telihold.

Mindhárman bólintottunk. Madam Pomfrey folytatta mondandóját.

- Meg kell, hogy mondjuk neki, hogy ma éjjel... a parkba kell kivinnünk a Fúriafűzhöz, ahonnan...

- Ne fáradjon, tudunk a Szellemszállásról is. - vágott közbe James.

- Hát, ha így áll a helyzet, már csak beszélnünk kell vele. A baj az, hogy az égvilágon senkire és semmire nem emlékszik. Nem tudom, pontosan, mikor és mitől tér vissza az emlékezete, de ki kell várniuk a pillanatot. Mehetnek.

Madam Pomfrey végre-valahára odaengedett minket Remushoz. Mikor odamentünk, láttam, hogy Remus arcán mosoly ül, de kérdőn nézett felénk.

- Sziasztok. – köszönt vidáman.

- Szia. Hogy vagy?

- Jól. Amúgy miért vagyok én itt?

- Ma reggel leestél a lépcsőről és... Beverted a fejed. - mondta James. Én nem tudtam megszólalni. Peter folytatta.

- Nem emlékszel semmire. Mi vagyunk a barátaid.

- Tényleg? - kérdezte érdeklődően Remus.

- Aha. Madam Pomfrey azt mondta, hogy nincs más bajod ezen kívül és visszajöhetsz a Griffendél-toronyba.

- Hogy hova? És ki?

- A Griffendél... ahh, inkább gyere. Odavezetünk.

- Rendben. - egyezett bele Remus, és felkelt az ágyból. Felvette a cipőjét és kimentünk a gyengélkedőről. Én mentem utolsónak és mikor bezártam az ajtót, Madam Pomfrey utánam szólt.

- El ne felejtsék, ma éjjel telihold.

Bólintottam, és becsuktam az ajtót. Hát hogy felejtenénk el, mikor már mi magunk is alig várjuk... Illetve, egészen ma reggelig alig vártuk. Én már nem voltam olyan biztos benne, hogy várom...