Másnap reggel lementünk reggelizni. Evés közben megkaptuk a bagolypostát. Nekem anyám írt aznap, és a levélben közölte, hogy ne menjek haza karácsonyra, hanem maradjak ott, ahol vagyok. Ez részemről rendben is volt. Sosem szerettem otthon lenni.

- Kaptál valamit? – érdeklődött James.

- Aha. Anyám írt.

- Megnézhetem?

- Persze! Tessék.

Odaadtam neki a levelet. Miután átolvasta, visszaadta.

- Sajnálom.

- Sose sajnáld... Én se szívesen vagyok otthon. Ha itt kell maradnom, az nem büntetés hanem jutalom... De... nem kéne még indulni?

- Igen, mehetünk.

Elindultunk a pincék felé bájitaltanra. Nem szerettem ezt a tantárgyat. Ez volt az egyetlen óránk, amikor együtt voltunk a Mardekárral. Alapjába véve nem nagyon szerettem a Mardekárt, de volt ott egy gyerek, akit meg különösen utáltam. Szerintem az osztálytársai sem nagyon bírták. Fura figura volt. Fekete, zsíros haja volt, és fekete szeme. Meg fakó, fehér bőre... tisztára, mintha vámpír lenne. James, Peter és én nagyon sokat szekáltuk, ilyen gúnyneveket adtunk neki, mint Bőregér, Drakula vagy Pipogyusz. Amit ötödikig nem értettem az volt, hogy Remus miért nem bántja őt. Soha egy rossz szava nem volt hozzá... Ekkor történt valami, ami miatt minden világos lett számomra... Remus bevallotta, hogy azért nem szekálja Pitont, mert… szereti. De ezt csak nekem árulta el, mert bennem bízott a legjobban. Először el sem akartam hinni, és csak nevettem rajta. De aztán rájöttem, hogy igazat mond. Azóta megpróbálom egy kicsit visszafogni magam, de ez nem könnyű...

- Halihó! Sirius! Itt vagy? Válaszolj...

- Mi? Tessék?

- Be kéne menni a tanterembe, nem gondolod? De ha akarod, kihívom ide neked a tanárt, hogy tartsa meg itt az órát... - mondta James vigyorogva.

- Jól van na, megyek már... csak elgondolkoztam...

- Remélem, a mai átváltoztatástan dogáról... majd segíthetsz egy kicsit... - szólt közbe Peter.

Bájitaltanon végigunatkoztuk az óra 45 percét. Most még Pitont sem akartuk piszkálni. Óra végén Remus hálásan nézett rám, én meg csak mosolyogtam.

A dolgozat nem is volt olyan nehéz. A doga fele az animágiáról szólt. Az meg ment, mint a karikacsapás, ugyanis két éve megtanultuk az animágiát. Én, James és Peter így szerettünk volna segíteni Remusnak teliholdkor.

A nap további része kellemesen telt, az idő viszonylag jó volt, bár egy kicsit hideg volt, és vacsora után azonnal a hálóterem felé vettük az irányt. Befeküdtünk az ágyunkba és jóéjt kívántunk egymásnak.

*

- Halihó! Sirius! Ébresztő!! 10 perc múlva kezdődik a bűbájtan... Na, ébredjél már!!

- Mi? Jólvan na, megyek már... Hé, ma nem szombat van?

- Látom, tényleg fáradt vagy - vigyorgott rám James.

- Naná, mit gondoltál... - morogtam magam elé, de ekkorra már magam is rájöttem, hogy még csak péntek van. Gyorsan felöltöztem és Jamessel lesiettünk a klubhelyiségbe, ahol már Peter és Remus várt ránk.

- Végre felébredtél!! Gyertek, siessünk!!

Végül is szerencsénk volt, mert nem késtünk el. Alighogy leültünk a helyünkre, Flitwick professzor lépkedett be és állt fel pár könyvre. Ennyi idő alatt ehhez hozzászoktunk, de emlékszem, mikor először megláttuk, nem bírtuk megállni nevetés nélkül... Persze aztán mindenki minket nézett, hogy mi bajunk...

A nap csigalassúsággal telt. Végre valahára délután volt és két teljes napig nem kellett foglalkoznunk a tanulással. Nem is nagyon bánta egyikünk sem, mert vasárnap hajnalban 2 órakor volt telihold és ilyenkor ez minden figyelmünket lekötötte.

Péntek este úgy döntöttünk, játszunk valamit. A sakk mellett döntöttünk. Az egyik csatát a másik után nyertük meg felváltva Remussal. Peter semmiben sem volt olyan ügyes, mint mi, Jamesnek meg ez volt a gyengéje... Lilyt kivéve.

Már elmúlt éjfél, mire úgy döntöttünk, felmegyünk lefeküdni. Nagyon hamar elaludtunk mindnyájan.