El kell mondjuk neki! - mondtam Jamesnek és Peternek, mikor felmentünk a hálótermünkbe. Remus az ágyán ült és egy könyvet nézegetett nagy érdeklődéssel. Legalább ezt nem felejtette el, úgy tűnik...

- De Sirius, nem érne rá este? Addig ilyen nyugodt és boldog, amíg nem tudja...

- Hát persze. De vajon akkor milyen boldog lesz, ha éjszaka arra ébred, hogy mi keltegetjük és mondogatjuk neki, hogy: "Ébredj Remus, menned kell átváltozni!!" Képzelem...

- Hé! Mi ez? - mutatott egy képre a Legendás Állatok című könyvből Remus.

Odamentem hozzá.

- Egy unikornis - néztem rá megdöbbenve. Egy egyszerű unikornist sem képes felismerni, hát még egy...

Gyorsan kikaptam a kezéből a könyvet és előrelapoztam benne. Körübelül a közepénél megálltam és egy képet mutattam neki.

- Tudod mi ez?

Remus nem sokat nézte a képet. Néhány pillanat múlva a fejét rázta.

- Mi?

Lemondóan sóhajtottam és James-ékhez fordultam.

- Nem ismeri fel a vérfarkast sem. Hogy magyarázzuk el neki, mivé fog változni?

- Gőzöm sincs... de van egy olyan érzésem, hogy ha megtudja, nem lesz tőle túl boldog. - nézett Remusra James.

*

Sajnos nem jöttünk rá, hogyan adjuk Remus tudtára az igazságot. Egész nap mást se csináltunk, csak a fejünket törtük, de eredményre nem jutottunk.

Este volt már, hajnali 1 is elmúlhatott. A dolog kezdett sürgőssé válni. Mennünk kellett a Szellemszállásra. James, Peter és én úgy döntöttünk, nem kertelünk és rögtön a lényegre térünk.

- Remus!

A klubhelyiségben már rég nem volt senki rajtunk kívül, ezért nem kellett suttogjunk, de azért nem akartuk, hogy bárki is tudomást szerezzen rólunk. Elővettük a Tekergők Térképét és az rögtön jelezte, ha valaki mozgott az egész kastélyban.

- Gyere egy kicsit. Mondanunk kell valamit.

Remus vidámnak tűnt, de láttam rajta, hogy nagyon sápadt és remeg.

- Mi a baj? És nekem mi bajom?

- Pont erről szeretnénk veled beszélni, Remus. Ne ijedj meg, deeee....

- Vérfarkas vagy.

Remus csodálkozott egy kicsit, de nem rémítette meg különösebben a hír.

- Én? Hogyhogy?

- Kis korodban megharapott egy. Tudod egyáltalán, mi az, hogy vérfarkas?

Barátunk a fejét rázta.

- Nem is olyan nagy baj... Most nincs sok időnk, nem tudjuk elmagyarázni. Figyelj. Két órakor telihold.

- És?

- A vérfarkasok akkor változnak át. Namármost. Mivel ez egy iskola, ráadásul sok gyerek van itt, akiket nem sodorhatsz veszélybe, ki kell menjél innen.

Ezen a ponton James átvette a mesélő szerepét. Mindent elmondott Remusnak, a végére azt hagyta, hogy mi mindvégig mellette leszünk.

- Ne aggódj, nem leszel egyedül.

- Csak nem akarjátok, hogy megharapjalak titeket?

- Nem, nem, dehogyis... Tudod, minket nem bántasz...

- ...mivel az állatokra nem veszélyesek a vérfarkasok.

- Állatokra? - nézett Remus értetlenül.

- Igen. Animágusok vagyunk. Majd meglátod. De most mennünk kell. James! Hozd le a köpenyed! De halkan...

Nemsokára már úton voltunk a parkba. James és Remus a láthatatlanná tévő köpeny rejtekében, én és Peter pedig átváltozva. Mikor elértük a Fúriafüzet, Peter besurrant a csapkodó ágak közé és megdermesztette a fát. Bemásztunk az alagútba. Peter és én visszaváltoztunk és mindannyian futásnak eredtünk. Hallottam néha Remust a hátam mögött, ahogy ámuldozik rajtunk és vidáman nevet, és ettől kissé összefacsarodott a szívem. Nemsokára elértük az alagút másik kijáratát. Kimásztunk.

- De jó!!

- Aha. Szuper... - próbáltam én is mosolyogni, majd karórámra pillantottam. Még volt 10 perc kettőig, de hamar eltelt az is. Mi mindvégig nyugtatni próbáltuk Remust, hogy ne féljen annyira, mi vele leszünk.

- Fájni fog?

- Ööö... egy kicsit biztosan... - motyogtam. Tudtam azonban, hogy amikor átváltozik, nagyon fog ordítani a fájdalomtól...

- Ne aggódj. - szólt James is.

Remus sóhajtott egyet és bólintott. És ekkor remegni kezdett. Ismertem már elég jól ezt a remegést. Hátborzongató volt... És egyszer csak felüvöltött. Keservesen. Kezdett átalakulni. Mi pedig kénytelenek voltunk állatalakot ölteni magunkra, ha nem akartuk, hogy bajunk essen.

*

Egész éjjel a Szellemszálláson maradtunk. Kb. másfél óra csak azzal telt el, hogy megfékezzük Remust, aki mindig ki akarta törni a bedeszkázott ablakokat. Mikor végre lenyugodott, a kimerültségtől elaludt. Mi pedig felváltva virrasztottunk mellette, amíg vissza nem változott. Ez délelőtt 10 óra körül történt meg.

Aznap nem mentünk be órákra. Visszacsempésztük magunkat a Griffendél-toronyba és bezárkóztunk a hálószobánkba.

- Jól vagy, Remus?

- Uramatyám, ez szörnyű!! Fáj mindenem!!!

- Hát, igen...

- És nem ez benne a legrosszabb... - vágott közbe James.

- Hanem??

- James, muszáj volt ezt?

- Ha már elkezdted, légyszi, mondd el... - kérte Remus.

- Oké. Hát... Mondtad, hogy ez milyen rossz dolog... mármint, hogy vérfarkas vagy... hát, rajtad kívül rengeteg ember véli ugyanezt aaa... magadfajtákról.

- Mimről?

- James az akarta mondani, hogy a társadalom... Az emberek félnek a vérfarkasokról. Sőt, megvetik őket és kiközösítik...

- Dehát miért?

- Ez van. Hülyék, és nem tudják, hogy nem kell tőled... aaa vérfarkasoktól félni. Látod, mi sem félünk tőled - mosolyogtam.

- Miért?

- Mert a barátaid vagyunk és kitartunk melletted. - mondta határozottan James.

- Így van - mondta Peter is.

- Oh. Hát... kösz - mondta bánatosan Remus. Lefeküdt az ágyába és a plafont bámulta.

Intettem Jamesnek és Peternek, hogy menjünk ki.

- Mit csináljunk? Hogy kapjuk vissza az igazi Remust?

- Nem tudom. Madam Pomfrey azt mondta, nem tudni, mikor és mitől változik vissza. Hé! Várjunk csak!

Hogy ez eddig nem jutott eszembe!! Gusztustalan egy ötlet, még nekem is, de egy próbát megér...

- Kiböknéd végre, mi bajod? - kérdezte James türelmetlenül.

- Ja, persze, bocs. Vagyis hogy... Megígértem, hogy nem mondom el...

- Mi? Nem értem...

- Oké. De nem tőlem tudjátok... Meg most különben is vészhelyzet van, csak megértené...

- Sirius!!

- Jó, jó... Az a helyzet, hogy Remus... izé... szerelmes.

- Ez komoly??? És ezt miért nem mondta??

- Mert... - nyeltem egyet - mert félt, hogy kinevetnétek, hogy pont őt szereti...

- De kit?

- Pitont - böktem ki végre.

Jamesnek és Peternek torkára forrott a szó, így gyorsan folytattam.

- És arra gondoltam, hogy talán ha összehoznánk őket és Piton is belészeretne és... és megcsókolnák egymást...

- Sirius, ez már nagyon durva... - szólt közbe fintorogva James.

- Szerintem nem annyira... Mármint... Ha Remusnak ő kell, akkor legyen boldog vele. Szóval, ha csókolóznának, Remusnak talán eszébe jutna a Piton iránt érzett szerelme és... Talán, de ez nem biztos... Talán újra emlékezne mindenre.

Peter még mindig nem nagyon tért magához, de James már nagyon elemében volt.